Fehér
varázsba öltözött lányok, és fekete öltönybe bújt fiúk, akiket kíváncsi szemek
fürkésznek. A táncosok párba álltak, elfoglalták helyüket, és testüket merő
idegesség járja át. Türelmetlenül várták, hogy elkezdjék végre táncukat. Látták
a szemük elé terülő közönséget, akik várakozó tekintettel halmozták el őket,
ettől talán még nyugtalanabbak lettek, de a táncosok csak mosolyogtak. Minden
egyes eltelt másodperc, mintha az őrületbe kergette volna őket, lábuk már arra
várt, hogy belekezdhessenek a varázslatba. A közönség moraja hangosodott, de
érdeklődő tekintetüket nem vették le a párokról, hisz ez a nap, ez az este, az
ő pillanatuk volt. Erre a napra gyakoroltak annyit, amikor talán még nem is
tudták, hogy rengeteg ember az ő mozdulataikba töltik majd a gyönyört, amit
tőlük fognak kapni.
Érezték,
hogy nem sokára meg kell induljanak, de ez a feszülő pár másodperc rettenet
volt a számukra, szívük szerint már megkezdték volna, hogy túl legyenek minél
hamarabb rajta, de a start még nem jött el. Szívük már őrült táncot járt az
idegesség ritmusára, a vérük forrt, a kezük mozdulatlanul feküdtek párjuk
testén.
Felcsendült
a zene, a párok elindultak, szívük még minduntalan őrjöngött, de lábuk
tökéletesen rajzolták a begyakorolt lépéseket. A melódia, mintha felkeltett
volna bennük valamit, arcuk különös érzést vett fel, kellemes érzést, amit a
tánc tett egésszé. Mélyről jövő varázslatot idéztek elő, ami belemászott a
légkörbe, és ez által eljutott mindenkihez.
Tudták, hogy
a kíváncsiskodó szempárok őket szemlélik, próbálták ezt kizárni az elméjükből. Belenéztek
párjuk látószervébe, amely bátorsággal ruházta fel a másikat, barátságos
pillantásukkal bíztatták egymást. A táncosokat, mintha felkapta volna egy lágy
fuvallat, mert nagy könnyedséggel szelték a parkettet, mozgásuk szabályos és
finom volt.
A nézőtéren
az emberek ámulattal nézték a gyerekeiket, akik álomba illő módon idézik elő a
csodát, amely a szülők szívét elérve, könnycseppben zárul le. Büszke, könnyes,
boldog arcok vették őket körbe, ezzel erőt adva a keringőzőknek. A párok immár
belebújtak a zene szívébe, amely ellökte a lámpalázat. A lányok ruhája kecsesen
forgott minden egyes mozdulatnál, a fiúk lovagiasan kísérték őket. Talán sok
szülő érezte úgy, mintha az ő gyerekük már nem ugyan az, mint aki a tánc
kezdete előtt volt. A szemük elé fiatal hölgyek, és urak tárultak, akik a
parkettre megindító táncot varázsoltak, amely mesébe illő jelenet volt.
A zene a
végéhez közeledett, de a párok ezt nem érezték, hisz ők már a csillagok közt
járták az igéző látványt. Felrepültek a muzsika hangján, melytől annyira
könnyednek és egyszerűnek éreztek mindent, de a varázslat befejeződött. A
nézőtér tapsviharban tört ki, amely körbe zengte az egész helyiséget. A
táncosok hatalmas, elégedett mosollyal köszönték meg a tapsot. Szívük még
mindig szárnyalt az élménytől, és a tudat, hogy ezt a légkört ők teremtették
büszkeséggel töltötte el őket.
Meghajoltak
a közönségnek, akik önfeledt gratulációba kezdtek, majd a táncosok elvonultak,
de érezték, hogy ez egy örök pillanat marad a szívükben, amit sosem fognak
elfelejteni.
