Erősnek lenni..

Erősnek lenni csak annyit jelent, hogy akkor is mosolyogsz, amikor darabokra hullasz. De te csak mosolyogsz, hogy ne lássa senki, hogy belül vérzel.

A félelem vad ereje

Félek. A szívem retteg, és ez ellen semmit nem tehetek. Próbálom legyőzni, de képtelen vagyok, mert átvette az irányítást. Immár ő uralkodik rajtam, és úgy irányít, ahogy csak akar. Én harcolhatok megállás nélkül, de a végén mindig ő nevet, és ami a legrosszabb, hogy élvezi. Élvezi, mert tudja, hogy nem tudom abba hagyni a próbálkozást. Egy olyan csatát vívok, melyben folyamatosan veszítek. Nem akarok veszíteni, nyerni szeretnék, hogy végre én nevethessek.

A szívem őrült tempóban kalimpál, kitörni készül a bordáim közül, én pedig, ha tehetném, hagynám, hogy messzire fusson el.

A tempóm egyre gyorsabb, fejem össze-vissza forgatom. Ordítani szeretnék, de egy árva hang sem jön ki, mert a torkomban keletkezett gumó nem engedi. Így csak annyit tehetek, hogy belül ordítok, ami lassan már zokogással párosult visításba megy át.

A vállam fölött hátra pillantottam. Nem látok semmit és senkit, de tudom, hogy itt vannak. A sötétség által alkotott árnyékban bujkálnak és követnek. Az éjszaka a kedvencük, mert tudják, hogy az emberek ilyenkor sebezhetőbbek, hisz semmit nem látnak. Csak arra tudunk gondolni, hogy sietnünk kell, nehogy elkapjanak. Én is csak erre gondolok, de ettől csak még inkább átjárja a testemet a rettegés.

Rohanok. Nem bírtam tovább féken tartani a lábaimat, gyors tempóra van szükségem, mert egy hang a fejemben ezt üvölti. A levegőt is gyors tempóban veszem. Van, hogy megfeledkezek róla, hogyan kell, és olyankor fuldokolni kezdek, de abban a pillanatban rájövök a titkára, és beszívom a levegőt.

Belül imádkozok, hogy végre jöjjön el a fény a világra, és űzze el belőlem azt a félelmet, ami bekerített. Szorosan magához ölel, és ezt csak a Nap tiszta fénye bírná elüldözni. Rá van szükségem, de még messze jár.

Kezdek fáradni, már nem futok úgy, mint eddig, de a kitartás meg van bennem, mert nem állhatok meg. Az éjszaka rémségei itt vannak a nyomomban.

Jobbra pillantottam, mintha hallottam volna valamit, de csak árnyat láttam semmi mást. Bal oldalt is ugyan ez a helyzet.

Kegyetlen ez a harc, mely’ bennem zajlik. Az eszem tudja, hogy semmi sincs itt, de a szívem még így is próbálja elhitetni velem, hogy szörnyek lakoznak a sötétségben, és csak rám várnak. Minden este a szívem győz, mert ahogy a fényt felváltja a sötétség, vad rettegésbe kezdek, mert nem tudok neki nemet mondani. Hagyom, hogy elárassza a testemet a fojtogató remegés, mert a félelem túl hatalmas ahhoz, hogy elüldözzem magamtól.

Minden egyes nap egy olyan csatát kell megvívnom, melyben nem szeretnék részt venni. De hiába az ellenkezésem, mert az érzéseim irányítanak, nem pedig én őket.