Ha nem megy, hát lapozz...!

Az élet olyan, mint egy könyv... Ha egy rossz részhez érünk, nem kell az egész könyvet eldobni, csupán lapozni egy párat... - szokták mondani. De mi van akkor, ha én képtelen vagyok lapozni, mi van akkor, ha nem akarom elengedni a múltat, mert akkor voltam a legboldogabb? Ő volt az, aki megmutatta, hogy milyen is az igazi boldogság, bearanyozta a mindennapjaimat, elég volt ha csak meglátom és már mosolyra húzódott szám..
De egy reggel... mindent tönkre tett. Eldobott magától, mint egy megunt játékot és azóta nem találom a helyem a világban, csak kóválygok, de célom egyáltalán nincs. Szeretnék végre a helyes útra terelődni, de sehol nem találom, mert mindent elvesztettem mikor kisétált az életemből.
Miért van az, hogy besétál egy személy az életünkbe és a távozása mindent a feje tetejére állít? Annyival egyszerűbb volt minden, amíg nem ismertem, de most, hogy tudok létezéséről és már nincs velem, minden olyan nehéz. Tudom, hogy még sok csalódás fog érni, hisz fiatal vagyok és ez ezzel jár, de Őt képtelen vagyok elfelejteni, mert megmutatta, hogy mennyire is lehet szeretni egy embert. Mindent megtettem érte, de sajnos neki még ez is kevés és végül az ostor rajtam csattant.
Néha úgy érzem, hogy már csak a rossz dolgokat vonzom, mert egyik után jön a másik, és sajnos képtelen vagyok tőlük megszabadulni. Én tényleg csak boldog szeretnék lenni, de valahol mindig elrontom.. talán azért, mert még mindig reménykedek abban, hogy mindenki megérdemli a boldogságot, csak ez valahogy engem mindig elkerül... 
Próbálom mindig az élet pozitív oldalát nézni, de ez több ezer pofon után néha igen nagy nehézséget okoz. Bárcsak valaki adna egy könyvet az élethez, hátha abból megtanulhatnám, hogy hogyan is kell pontosan élni, mert úgy érzem, hogy ez nekem nem megy...
De végül is az élet már csak ilyen, szenvedünk azért, hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer. Rengeteg csalódás fog minket érni míg élünk és nekünk a feladatunk az, hogy ezeket legyőzzük.. ha kell mindennap.!