A barátság, mint illúzió

Azt mondják, hogy van igaz barátság. Egy olyan barátság, ami erősebb a szerelemnél. Sokáig én is ebben a tudatban éltem, hogy igen, nekem van egy olyan barátom, akire mindig számíthatok, mert szükségünk van egymásra. Hittem, hogy ez egy életre szóló barátság, és még csak nem is gondoltam arra, hogy ez véget érhet, mert ilyen nem létezik. De tévedtem. Nincs olyan barátság, ami örökre megmarad, ami mindent kibír, mert az idővel együtt mi is változunk, és ezt még ha akarjuk is, akkor sem tudjuk megállítani. A barátság az idő teltével egyre csak gyengébb lesz. Persze biztos vannak kivételek, de nálam ez a kivétel nem szerepel. Nem tudom, hogy mit rontottam el, vagy hogy mit csináltam rosszul, egyszerűen csak ki lett törölve a forgatókönyvből, és többet nem fog szerepet kapni, mert valami, ami hatalmasabb nálam és az akaratomnál, ezt nem engedi. Van ez így, nem igaz? Az emberek szétválnak, mert a lábuk nem ugyan azon az úton viszi őket. Egy elágazáshoz értünk, ő ment balra, én pedig jobbra. 

Persze rosszul esett, de el kell fogadnom, hogy ez az élet rendje. Valakit elenged, hogy legyen helye az újnak. De én már azon a ponton vagyok, hogy nem hiszek az örök barátságban. Sok pofont kaptam azoktól az emberektől, akiket tényleg a barátaimnak hittem, de ez a szó, csak az én szótáramban szerepelt. Számomra nem létezik az örökké élő baráti kapcsolat. Csak én vagyok, és a tükörképem, mert ő sosem csap be.

Harc az álomért

Mindenki azon az úton akar elindulni, amit megfelelőnek érez, amiről tudja, hogy az neki teremtetett. Mindent úgy tesz, hogy ezt elérje. Harcol, hogy egyre erősebb legyen, néha vért szenved, mert az élet nem kegyelmes vele. Pofára esik, érzi, hogy a felállás a porból nehéz, de még így sem adja fel, mert a szíve nem engedi, kitartást suttog, amit az ember próbál megtartani. Nagy erőt vesz magán és fokozatosan feláll. Végre a talpán áll. De ez után úgy érzi, hogy további harcokra nincs ereje, elfáradt, mert a lelkére akkora csapást mértek, hogy kifogyott a tartalékból. Azonban a szíve még most sem hagyja, hogy feladja, még ha mélyre is süllyedt az a bizonyos erő, a felszínre akarja hozni. Ott van valahol a tenger fenekén, az embernek ezt csak észre kell venni, és kihorgászni, mert képesek vagyunk rá. Akármit is akarunk el kell, hogy érjük, ha valóban ez a szívünk óhaja.
 Az élet csak így kap értelmet, ha harcolunk azért, amit tényleg akarunk. Igaz, hogy ez sokszor nehéz, sőt lehetetlennek tűnik, de még ekkor sem adhatjuk fel. Addig kell magunkat áttuszkolnunk a tövissel védett ágakon, amíg végre eljutunk oda, ahol lennünk kell. Semmi sem pottyan a kezünkbe, harcolnunk kell, hogy a végén a miénk lehessen a cseresznye a hab tetejéről.