Idézetek!

 Amikor el kell mondanom, én meg teszem,

Édesem tudd: Te vagy az életem!

 Sosem kérted, mégis te vagy az, akiért megváltoznék.

 Te több vagy, mint bármi mit kívánhatnék, ha nem volnál, úgy érzem, én sem volnék. 

 Te vagy a legszebb ajándék, amit valaha kaptam, talán jobbat érdemelsz, de neked én maradtam. 

Csak veled szeretnék önmagam lenni. 

 Ha van még egy álmod, még van miért felállnod!

 Hogyan tudnék élni nélküled, hisz rólad szól az élet,

Nem történhet semmi sem veled, míg létezem s élek,

Hogyan tudnék élni nélküled, összeköt az élet,

És az, ami nélküled lehet, nem kell sosem.

 A baj, hogy minden arról szól, az idő mindent elrabol, mert ő hozott el hírtelem és ő sodort tovább, s még hiányzol.

 Nincs már semmi kár, amit okozni tudnál, már immúnis vagyok, nem tudod eltörni azt, ami már el van törve.

Mikor veled vagyok, az olyan, mintha kockát dobnék: nem tudom, hogy mikor és hogyan fogsz megsiratni.

 Csak mond, hogy engem akarsz, vagy azt, hogy eldobsz. Kérlek, ne a csend beszéljen! 

Meg tanultam a nehéz utat járni, soha nem távolodhatok el tőle.

Mindig, mikor repülni próbálok, a szárnyaim nélkül lezuhanok, gyengének érzem magam, azt hiszem, szükségem van rád!

 

 

Engedd, hogy a hősöd legyek.

 

A boldog befejezések már réges-rég nem léteznek.

Élni akarok, de a szavak elpusztítanak. 

 

 

 A küzdelmek, amelyekkel szemben állok, a kockázatok, amiket vállalok, néha letörnek, de soha nem török össze.

Emlékszem, mikor csókolóztunk, még mindig érzem az ajkaimon, mikor táncoltál velem zene nélkül. Emlékszem azokra az egyszerű dolgokra, emlékszem, addig, míg sírni kezdek. De az egyetlen dolog, amit szeretnék elfelejteni, az a búcsúzás. 

Tudom, hogy most egy jobb helyen vagy, de szeretném látni az arcod, tudom, hogy ott vagy, ahol lenned kell, még akkor is, ha az nem itt van velem.

Őt látom a fában, a fűben, egy eldobott kőben, egy szívben, egy dalban, mond, miért kell, hogy halljam? A fában, a fűben, egy eldobott kőben, van, mi sosem múlik el. 

Holnapokba vágysz, tegnapokba szállsz, színeket a mában nem találsz, jobb napokra vársz, rossz sarokban állsz, de nyerheted a játékot, csak játssz.

Túl kell élned mindent az álmomért! 

A szakítás fáj nagyon, álmodom néha még azt, hogy te meg én ugyan úgy vagyunk, mint a kapcsolat elején.

Eszembe jut néha, hogy csak engem szerettél.

Sokan átléptek rajtam, de itt vagyok,
A sorsomat írják a csillagok,
Tudom milyen érzés a padlón, de soha ne add fel
Mert eshet az eső a szemembe
Elfújhat a szél nagyon messzire
Én a nulláról is felállok, bármerre mennem kell.

Volt, amikor romba döntöttek a hibák
De tudtam nagyon jól, hogy egyszer enyém lesz a világ
Ahányszor ellöktek én annyiszor felálltam
Tettem azért, hogy jobb legyen, nem a csodákra vártam.

Nevetnem kéne, de nem olyan, mint régen

Nevetnem kéne, mert álmodom ébren,

Nevetnem kéne, csak súgd meg a választ

Nehéz időkben ki nyújt nekem támaszt?