!!!

Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt
hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel.
Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut
az eszedbe, ehhez még persze megkapod a
szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz
olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő
hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem
akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első
szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami
megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára
mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy
gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi
generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden
egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban,
felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán
szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk
gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és
hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két
dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél
meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy
mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy
melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha
nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha
mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a
legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?
először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer
csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap.
Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled.
Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned
valami és te magad is elkezdesz kételkedni az
érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé?
Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már
miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt.
Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de
ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg
így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez
lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy
feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy
szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis
azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már
taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet,
mert nem látod értelmét, mert ha menni akar,
menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni
veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz
neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani,
kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád.
Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést,
de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre
bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig
eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt
veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy
mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem
tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy
párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új
világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges,
amit eddig lehetetlennek hittél...