Élet

Az élet nap, mint nap akadályokat állít elénk, hogy minél jobb harcosok legyünk, és ahogy erősödünk, úgy kapunk egyre nehezebb próbáltatásokat. Azt hiszem, ez a sorsunk, hogy míg élünk, addig küzdünk. Van, aki könnyen túl teszi magát az akadályokon, de mások vért izzadnak, hogy átugorják az eléjük terített akadályt. És legyen könnyebb vagy nehezebb, tudnunk kell, hogyan ugorjuk át, mert csak így haladhatunk előre.
Én sok mindenen túl tettem már magam, és még sok mindent kell legyőznöm. Persze azt nem tudom, hogy sikerülni fog majd a következő "csata" vagy az azutáni, mert ezekre nem lehet felkészülni. Egyik nap még semmi gong, másnap meg már minden rossz, olyan váratlanul jön, akár a vihar. Nincs előszele, egyszerűen csak előjön a semmiből.
Az összes csatánál próbálok erős lenni, de néha annyira elfáradok, hogy nem érzem a késztetést a harcra, mert a legszívesebben egy sarokba kuporodnék, és csak sírnék. Persze tudom, hogy ez semmire sem megoldás, de néha ez tűnik a legjobb döntésnek. Próbálok nap, mint nap arra gondolni, hogy megéri felvenni az élettel a küzdelmet, mert még várhatnak szép, boldog pillanatok ránk, amiket akkor nem fogunk megtudni, ha a porba hullunk. De akár milyen pozitívan is szeretném fel fogni, egy érzés mindig motoszkál bennem: "Mi értelme küzdeni, ha újra és újra fellöknek?" Választ keresek rá, de eddig még sehol sem találtam, és azt hiszem, hogy nem is fogok találni. Egyszerűen azért kell küzdenünk, hogy haladhassunk előre, járjon bármennyi fájdalommal is az utunk, mert egy-egy megállón találkozunk boldogsággal is.