Szép emlékek

A nyári napsugarak elfoglaltak minden területet, amit csak tudtak. Persze nem tudták uralmukat ráparancsolni az összes áldozatra, hisz az árnyak sem hagyták magukat, de még ez sem tántorította el őket, tovább harcoltak. A virágok a "harc" ellenére fürödtek a melegben, miközben egy öntözőkannából kapták a hűsítőt. Egy kopott, rozsdás öntözőkannából. Látszik rajta, hogy évek óta használják, de még most is hűségesen végzi a dolgát. Hisz az öreg hölgy úgy bánik vele, mintha az lenne a világ legnagyobb kincse, szorítása finom és gyengéd.

Az asszony nyugodt mozdulatokkal foglalatoskodik a kertben, miközben az ablakból egy játékos kislány figyelemmel nézi őt. Egy pillanatra sem veszi le róla a szemét. Mogyoró barna szemei huncutságot rejtenek, apró kezeivel szórakozottan turkált sötét barna hajában. Lábával a padlón dobolt, majd a következő pillanatban elfordította a fejét, és a képekre pillantott, aztán vissza az idős hölgyre.

A kislány mozdulatai kezdtek egyre nyugtalanabbak lenni, végtagjai nem akartak egy helyben lenni, mozgásra vágytak, de még most is a kertben szorgoskodó embert figyelte.

Az asszony mozdulatai gyengék voltak, de valahogy mégis tele volt szenvedéllyel, szeméből sugárzott a szenvedély, amit a kislány nem értett. Az idős hölgy látta, ahogy a lány kíséri a mozdulatait, halvány mosollyal ajándékozta meg, majd tekintetét a vörös rózsákra tette, ismét ők voltak a középpontban.

A gyerek nem nézett tovább ki az ablakon, a képek felé vette az irányt, majd ahogy odaért megfogta az egyiket. Az egyik egy fiatal nőt, és egy fiatal férfit ábrázolt, akik nevettek, arcukat a nevetés terítette be. A nő a férfi hátán volt, és úgy könyökölt a fejére, amit a kislány viccesnek talált, bár az nem tetszett neki, hogy fekete-fehérben látta őket. Visszatette a helyére, majd elvett egy másikat. Ugyanazok voltak rajta, de most egy hintán ültek, miközben a nő szorosan megöleli a férfit. Boldogok. Ez volt a tekintetükre írva.

Tovább nézte a képeket, mindegyiken ők voltak, bár némelyiken már idősebbek voltak. Ezek után meglátott egy érdekes képet, ami nem is nevezhető képnek, mert a keretbe csak egy papír volt betéve, amin egy név szerepelt: Delia. A kislány nem értette, hogy ebben miért csak egy név szerepel. Felemelte, majd végig simította, de mikor hallotta, hogy az ajtó kinyílok, gyorsan visszatette, és ijedten nézett az idős hölgyre.

- Sok képed van – jegyezte meg a lány félénk hangon.

Az asszony elmosolyodott, majd a lány mellé sétált.

- Sok emlékem van – mondta gyenge, remegő hangon. Végig nézte a képeit, mire szeme könnybe lábadt, a könnyek mögött nem fájdalom, hanem boldogság volt.

- Te vagy a képen? – kérdezte a lány kíváncsian. A hölgy nem válaszolt, csak bólintott. – És ő? – mutatott a férfira.

- Ő életem szerelme – fogta meg az egyik képet, és a szívéhez szorította.

- Hol van?

- Már régóta nincs velem, egy jobb helyre ment, oda, ahol a kislányunk is van. – Az idős nő szeméből még több könny kezdett folyni, majd felemelte azt a képet, amin a név szerepel.

- Nem hiányoznak? – érintette meg az asszonyt gyengéden.

- De, hiányoznak, de mégis boldog vagyok, hogy ők együtt lehetnek. Az emlékeim boldoggá tesznek, mert csak a szépre gondolok – törölte meg a szemét, majd végig nézett a képeken, és szájára halvány mosoly szökött.