Idézetek.

Annyira csodálkozom rajta, hogy az emberek miért változnak meg olyan hirtelen. Az egyik nap aranyosak, a másik nap nem. Az egyik nap itt vannak, a másik nap eltűnnek. Egyik nap fontos vagy nekik, a másik nap értéktelen.
Nos, ennyire ironikusak tudnak lenni a dolgok és az emberek. Csinos sz*rságok, csinos hazugságok.
De a te döntésed, mert amikor azt választod, hogy közel kerülsz valakihez, azzal együtt a fájdalmat is választod.

A szeretetből, amely önfeláldozásba torkollik ... csak gyűlölet születhet, és ezáltal megismerjük az igazi fájdalmat.

Ha tegnap nem lett volna az a fájdalom, akkor nem az lennék, aki ma.

- Megijeszt a jövő?
- Nem, csak az emberek, akik benne lesznek.
- Miért?
- Mert nem tudom, hogy kik lesznek ott, kik mennek el, és kik fognak megváltozni.

- Azt hittem, hogy továbbléptem.
- Igazából sosem lépünk tovább. Minden, amit tehetsz, hogy találsz mást, akire gondolhatsz helyette.

Néha nemcsak a rossz emlékek tesznek szomorúvá, hanem a legjobbak is, amelyekről tudod, hogy nem fognak még egyszer megtörténni.

A legtöbbször az a személy, akinek a legnagyobb hatása van az életedre, marad a legkevesebb ideig benne.

Az életben az egyik legnehezebb dolog kényszeríteni magadat annak a dolognak az elfelejtésére, ami a legtöbb boldogságot okozta. Mindezt csak azért, mert annak már vége.

Próbállak elfelejteni, de még mindig várom, hogy vissza gyere.

Rázott a hideg és fáztam. Percekig meredtem, de csak utána jöttem rá, hogy nem a szobában van túl hideg; hanem a szívemből hiányzik valami.

Lenyűgöző érzés, amikor végül rájössz, hogy többé már nincs szükséged, vagy nem akarod azt az embert, aki elsétált tőled.

Ha most véget érne az életed, elmondhatnád, hogy úgy éltél, ahogy akartál? Lehet, hogy nem. De ez csak azt jelenti, hogy vannak még álmaid, amik lehet már sosem valósulnak meg, de mindig ott lesznek veled.

Tudom mikor kell megállni
Tudom mikor kell a dolgokat elengedni
Tudom mikor kell tovább lépni
Tudom hogyan kell állítani valamit
De a "Tudom" és a "Meg tudom tenni" között különbség van...

Mindig amikor megbízok valakiben, megmutatják, hogy miért nem kellett volna,

Nevetek és sírok, elbukok és felállok, elvesztek és találok, adok és elfogadok,változok, közben magam maradok, élek de néha meghalok..

Utálom, hogy kicsit hiányzol. Utálom, hogy nem beszélünk többet, és mi alapvetően idegenek vagyunk. Hiányzik, ahogy éreztem irántad, mert azon a pár héten voltam igazán boldog. Utálom, hogy elmentél, utálom, hogy többet nem érintjük meg egymást. Utálom, hogy minden tervünk meg volt, amik most el lettek felejtve. Csak utálom ezt, bárcsak visszamehetnék és mindent újra megtehetnék.

Élvezd a kis dolgokat az életben, mert ha egy nap visszanézel, rájössz, hogy ezek voltak a nagy dolgok.

Néha csak ki kell radíroznod az üzeneteket, ki kell törölnöd a számokat, és tovább lépni. Nem kell elfelejtened, hogy mit jelentett számodra az a személy; csak el kell fogadnod, hogy többé ők már nem ugyanazok az emberek.

Egy lány, nem számít mennyire sokszor tagadja, de örökre emlékezni fog minden részletre, minden pillanatra, az emlékeinek minden darabjára, amit hátrahagytál neki. Nem számít, mennyire próbál felejteni, ez mindig ott lesz.

Meglepő, hogy életünk egy pontján mennyire közel leszünk valakihez és aztán később ők teljesen idegenné válnak.Te átlépsz rajtuk egy szó nélkül. Egy egyszerű elismerő pillantás nélkül. Ez az ember, aki valaha annyira jól ismert, aki egyszer tudta a félelmeidet, a vágyaidat, az álmaidat, a múltadat, most keresztül sétál és egészen átnéz rajtad.

Szeretnék találkozni azzal az emberrel, aki lettem volna, ha nem találkozom veled.

Elbúcsúztatott pillanatok.

Búcsúzás. A búcsúzás azon pillanatok egyike, mikor valamitől megválunk, valamitől, ami mosolyt csalt az arcunkra, hisz búcsúzni csak jó dolgoktól lehet. Mikor láttam a filmekben ilyen jeleneteket mindig meghatódva figyeltem, de különösebb reakciót nem váltott ki belőlem. De mikor ez megtörtént velem, úgy éreztem magamat, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot, hisz megváltam valamitől, ami már csak a szívemben létezik. Rengeteg dolog van, amit a múlt már elnyelt, de az emlékeim még élénk színeket vonnak magukba, és egy kicsit sem fakultak meg.

A búcsúzás az egy olyan dolog, ami nélkül nem tudunk élni, hisz az életünkben minden eljön egy olyan szakasz, ami búcsúztatásra késztet minket, mert ezt látjuk jó megoldásnak, vagy csak elengedhetetlen, hogy ezt ne tegyük meg.

Elválni sok mindentől lehet… például egy babától, amihez már túl öregek vagyunk, de az emlékünkben mindig visszaemlékezünk rá, hisz szép pillanatokat éltünk meg vele. Lehet búcsúzni az óvodától, iskolától és az onnani barátoktól. Lehet szerelemtől, ismerősöktől, olyan emberektől, akik átlépnek egy új világba.

De bármilyen formában is búcsúzunk a vége mindig ugyanaz; a szívünk megszakad, hisz valami olyantól kellett elbúcsúznunk, amitől nem szerettünk volna. Az élet nehéz, a búcsúzás fájdalmas, de ahogy mondani szokták, minden okkal történik. Talán ez értelmetlen számunkra, hogy egy szomorú eseménynek mégis milyen oka lehet. De ha ezek nem történnének meg, akkor sosem változnánk. Az elmúlás kell, hogy rájöjjünk milyenek is vagyunk valójában, csak így tudhatjuk meg, hogy mennyire is vagyunk erősek, mert az élet, az összes próbájával a képességeinket méri fel.

Búcsúzás. Egy rövid kis szó, de mégis annyi mindent rejt magában. Ez az egyik olyan dolog, amitől az emberek nagyon félnek. Én is már sok mindentől vettem búcsút, aminek köszönhetően, olyan emberré váltam, amilyenné válnom kellett. Igaz, hogy fájdalmas módon, de megváltoztam, mert az élet mindig formáz rajtunk egy kicsit, amit talán nem is veszünk észre rögtön. Sok olyan ember van, akitől megváltam, de a szívemben még mindig őrzöm őket, és ha visszagondolok rájuk, akkor pár percre újra az az ember leszek, aki abban az időben voltam. Mára már elfogadtam az elbúcsúztatott pillanatokat, de ha visszagondolok a szép emlékekre, a szám mindig mosolyra húzódik. Igaz, hogy van pár olyan emlékem, ami jobb is, hogy már csak emlék. De ha mindez nem történt volna meg velem, akkor most nem lehetnék olyan ember, amilyen.

Azt hiszem, hogy az élet már csak így megy. Búcsúzunk, könnyeket hullajtunk, majd felállunk a padlóról és tovább megyünk. De legbelül mindvégig érezni fogjuk, hogy a szívünk már nem teljes, de még mindig harcol…

Idézetek, mert mindenki megtalálja saját magát bennük.!

Az álmaim nem a jövőről szólnak, hanem a múltról...

Minden ember azt ítéli meg helyesnek, amit ismer és tud és ahhoz is ragaszkodik. Ők ezt hívják "valóságnak". De a tudás és az ismeretek nagyon bizonytalan dolgok, így lehet, hogy a valóságuk csak egy illúzió. Mindenki a saját kis világában él és úgy ahogy ő helyesnek gondolja, érted már?

Előre menjek, vagy talán hátra? Nyugodt vagyok vagy magába szívott az őrület? Az igazságot látom vagy mindez csak látomás lenne? A víz a magasabb helyekről az alacsonyabbak felé folyik. Idővel a víz tömege megnő, folyóvá alakul. Az emberi akarat is ilyen. Utálják a régi rendszereket, melyek elvontak. Megvetik őket. De... mi van, ha nem az a fontos, hogy minél magasabban legyél? Végül mindent a rendszer ural majd. De jól van ez így.

Vannak ajtók, amik nem maradnak örökké nyitva. Az elszalasztott lehetőség soha nem tér vissza, és ha csak várakozol, az nem jelenti azt, hogy erős vagy, vagy azt, hogy igazad van. Néha csak annyit jelent, hogy félsz a változástól. Mindenkivel előfordul. Tudod, mire jöttem rá? Az élet túl rövid.

A hiba az élet része. Ha nem hibázol, nem tanulsz, és ha nem tanulsz, soha nem változol.

Tudod, hogy benned is van valami egyedülálló, akkor is, ha más nem tud róla. Elég, ha csak kitűzöd magad elé a célt, hogy jobbá válj!

Ha valaki meghal, akit szerettünk, egy ideig még szomorúak lehetünk, ameddig csak szükséges, de nem tarthatod magadban a szeretetet, amit iránta éreztél (...), mert a szeretet nem ér semmit, ha magadban tartod.

Amikor megváltozunk, a változás nem olyan, mint egy földrengés vagy egy robbanás, pedig hirtelen más emberek leszünk. Azt hiszem, a változás észrevétlen, a legtöbben fel sem figyelnek rá, hacsak nem nézik elég közelről. Hála istennek, ezt soha nem teszik. Te viszont észreveszed. Saját magadban látod a változást és reméled, hogy jól érzed, mert ez az a személy, aki örökre leszel, akin már nem kell változtatni.

Talán ezért van a múltnak ekkora hatalma felettünk: egy idő után csak arra emlékszünk, amit el akarunk felejteni.

Az ifjúkori szerelemhez nincs fogható. Erőt ad olyan dolgokhoz, amikhez különben nem lenne bátorságunk. Sebezhetővé tesz, és arra buzdít, hogy tárd ki a szíved, hogy többet adj, mint valaha, hogy szerelmes versekbe illő, szívből jövő érzelgősségeket mondj. A szerelem minden mást feledtet, kivéve a szerelmet, azt az egyetlen dolgot, amiért érdemes élni, szerelmed tárgyát. A szerelemtől ihletve hegyeket mozgatunk meg, nagyszerű dolgokat teszünk, de el is vakíthat minket, hogy elfelejtünk mindent és mindenkit, még önmagunkat is.

Michelangelo szerint akkor tudjuk eldönteni egy szoborról, hogy melyek a nélkülözhetetlen részei, ha ledobjuk egy hegyről. A felesleges részek úgyis letörnek róla. Néha az élet is pont ilyen, letaszít minket a hegyről. Amikor leérünk az aljára, csak a fontos dolgok maradnak velünk, és tisztán látunk, amikor kitartunk amellett, amit tudunk.

A szív törékeny műszer. Ezért is óvjuk olyan erőteljesen, ezért adjuk oda olyan ritkán, és ezért jelent olyan sokat, ha mégis megtesszük. Vannak szívek, amelyek törékenyebbek másoknál. Valahogy tisztábbak. Mint a kristály az üvegek között, de még összetörve is gyönyörűek.

Felejtsük el egy pillanatra a való világot! Felejtsük el mindazt, amit tudunk! Néha olyanban is hinnünk kell, amit nem látunk: egy álomban, egy regény képzelt világában, ahol az élet következetesebben alakul, és a mesék egyre izgalmasabbak lesznek, mielőtt kialakulna a cselekmény megoldása. De kik vagyunk mi, hogy erőltessük a valóságot? Hiszen sohasem tudhatjuk, hogy a jószerencse angyala mikor kelti életre könyvünk egy lapját, és vet elénk egy kis csodát.

Nem szeretném előre látni a jövőt. Csupán a jelennel törődök. Isten nem adott hatalmat a következő pillanat felett.

Az élet szalad, minket pedig nem vár meg.. megszületünk, majd szép lassan felnövünk és közben rengeteg minden történik velünk. Embereket ismersz meg és van hogy a régiek elhagynak.. szerelembe esel, majd összetörik a szíved. De mindig lesz egy olyan ember, akire számíthatsz, aki nem hagy el, ha rossz napok várnak rád, hanem segít, hogy megerősödj, míg újra boldog nem leszel. Akivel rengeteg mindent megéltetek, de még mindig barátok vagytok, aki örül annak, ha örülsz.. és akiről tudod, hogy mindig veled van, még ha van távolság is köztetek.!

Csalódni kell, hogy boldog lehess, gyűlölni tudni kell, hogy újból szeress! Kell tudni, kacagva sírni...valakit megvetni és újbol visszahívni. Csalódni kell százszor és ezerszer, hogy boldog lehess egyetlenegyszer!

Csak áltattam magam, hogy elmúlt, pedig azért is nem tudtam senki mást szeretni, mert még magam elől is titokban az övé maradt a szívem.

Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk.

Dalolj, ha belül fáj is. Nevess, ha zokogni kell. Tanulj meg szenvedni, s akkor boldog leszel.

Egy darabokra tört szív majd téged többé nem hív. kicsi szív, kicsi emlékkel, melyet összetörtél hazug szerelmeddel..

Ha valakiben csalódsz, fájni fog a szíved, de meg kell szokni, mert az élet már csak így megy.

El tudnál egy dolgot magyarázni ? hogy csináltad ? hogy tudtál tovább lépni ?
hogy tudtál mindent elfelejteni , ami a miénk volt ? hogy törölted ki
ezt az összes emléket a fejedből ? hogy tudtad elengedni a szerelmünket ?
kérlek magyarázd el , mert nekem nem megy .. nem léptem tovább és nem felejtettem semmit , nekem is ugyan úgy fáj , csak nem mutatom ..

Visszanézve a múltba, az agyam leblokkolt, majd mosolyogtam... őrült vagyok? Még mindig hiányzol...

Ha azt akarod, hogy ne törjék össze a szíved, csinálj úgy, mintha nem lenne.

Az emlék az egyetlen dolog ami nem változik.

Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni; a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek; elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek!

Ismered azt az érzést, amikor mosolyogsz, hogy más ne lássa, hogy fáj ??

Egy nap majd remélem visszanézel arra, amink volt, és megbánsz minden egyes kis dolgot, amit azért tettél, hogy vége legyen.

Talán túl vagyok rajtad. Talán tovább léptem. Talán már más tetszik. Talán csak túl jól hazudok.

Az emberek azt mondják, hogy addig nem jössz rá, hogy mid volt, amíg el nem veszíted. Az igazság az, hogy tudtad, hogy mid volt, de nem gondoltad, hogy elveszítheted.

Mostantól úgy fogok rád tekinteni, mint egy halottra. Sírni fogok utánad, emlékezni fogok minden átélt pillanatunkra, sajnálni fogom a pillanatokat, amikor megbántottalak. DE sosem fogok reménykedni benne, hogy esetleg visszajössz.

Nincs szükség rohanásra. Ha meg kell történnie, meg is fog. A jó időben, a jó személlyel, és a legjobb okkal.

Úgyis lesznek emberek, akiket elveszítesz az életedben. Akkor majd rájössz, hogy nem számít mennyi időt töltesz velük, az sem, hogy mennyire becsülöd meg őket, és, hogy ezt hányszor mondod el nekik, úgy fog tűnni, mintha ez sosem lett volna elég.

Sajnálom, el vagyok foglalva azzal, hogy tökéletes forgatókönyveket találjak ki olyan dolgokkal, amik sosem fognak megtörténni.

Ez elég elcseszett dolog, nem igaz?
Hogy valaki hogyan ébred fel és dönti el, hogy nem beszél veled többet. Nincs ok. Nincs magyarázat. Nincsenek kimondásra váró szavak. Csak cserben hagytak, mintha sz*rt se jelentettél volna nekik, és ami a legjobban fáj, hogy úgy tűnik, ezt olyan könnyen tették meg.