Elbúcsúztatott pillanatok.

Búcsúzás. A búcsúzás azon pillanatok egyike, mikor valamitől megválunk, valamitől, ami mosolyt csalt az arcunkra, hisz búcsúzni csak jó dolgoktól lehet. Mikor láttam a filmekben ilyen jeleneteket mindig meghatódva figyeltem, de különösebb reakciót nem váltott ki belőlem. De mikor ez megtörtént velem, úgy éreztem magamat, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot, hisz megváltam valamitől, ami már csak a szívemben létezik. Rengeteg dolog van, amit a múlt már elnyelt, de az emlékeim még élénk színeket vonnak magukba, és egy kicsit sem fakultak meg.

A búcsúzás az egy olyan dolog, ami nélkül nem tudunk élni, hisz az életünkben minden eljön egy olyan szakasz, ami búcsúztatásra késztet minket, mert ezt látjuk jó megoldásnak, vagy csak elengedhetetlen, hogy ezt ne tegyük meg.

Elválni sok mindentől lehet… például egy babától, amihez már túl öregek vagyunk, de az emlékünkben mindig visszaemlékezünk rá, hisz szép pillanatokat éltünk meg vele. Lehet búcsúzni az óvodától, iskolától és az onnani barátoktól. Lehet szerelemtől, ismerősöktől, olyan emberektől, akik átlépnek egy új világba.

De bármilyen formában is búcsúzunk a vége mindig ugyanaz; a szívünk megszakad, hisz valami olyantól kellett elbúcsúznunk, amitől nem szerettünk volna. Az élet nehéz, a búcsúzás fájdalmas, de ahogy mondani szokták, minden okkal történik. Talán ez értelmetlen számunkra, hogy egy szomorú eseménynek mégis milyen oka lehet. De ha ezek nem történnének meg, akkor sosem változnánk. Az elmúlás kell, hogy rájöjjünk milyenek is vagyunk valójában, csak így tudhatjuk meg, hogy mennyire is vagyunk erősek, mert az élet, az összes próbájával a képességeinket méri fel.

Búcsúzás. Egy rövid kis szó, de mégis annyi mindent rejt magában. Ez az egyik olyan dolog, amitől az emberek nagyon félnek. Én is már sok mindentől vettem búcsút, aminek köszönhetően, olyan emberré váltam, amilyenné válnom kellett. Igaz, hogy fájdalmas módon, de megváltoztam, mert az élet mindig formáz rajtunk egy kicsit, amit talán nem is veszünk észre rögtön. Sok olyan ember van, akitől megváltam, de a szívemben még mindig őrzöm őket, és ha visszagondolok rájuk, akkor pár percre újra az az ember leszek, aki abban az időben voltam. Mára már elfogadtam az elbúcsúztatott pillanatokat, de ha visszagondolok a szép emlékekre, a szám mindig mosolyra húzódik. Igaz, hogy van pár olyan emlékem, ami jobb is, hogy már csak emlék. De ha mindez nem történt volna meg velem, akkor most nem lehetnék olyan ember, amilyen.

Azt hiszem, hogy az élet már csak így megy. Búcsúzunk, könnyeket hullajtunk, majd felállunk a padlóról és tovább megyünk. De legbelül mindvégig érezni fogjuk, hogy a szívünk már nem teljes, de még mindig harcol…