Körülöttem minden változik, csak én maradok,
Kiáltanám, hogy itt vagyok, de némán előre nézek,
Mert a világ hatalmas, mely ezt gerjeszti bennem: félek!
Szememet becsukom, lelkemet kitárom,
Kezemet az ég felé nyújtom és suttogom:
A jövőmet várom, de még a múltamban élek,
Mert az emlékeim még üldöznek.
Akárhogy menekülök, képtelen vagyok felejteni,
Rágódok a bajokon, és közben elfelejtek nevetni,
Eltaszítok mindenkit magamtól, ki becsül s szeret,
Hisz magam rabja vagyok, akit s múlt szava vezet.
De mégis mikor Rám talál az éj, s a Hold helyére tér,
Rájövök, hogy az élet rövid, s testemben áramlik a vér,
Végre kinyitom szememet, s újra szívembe vések valamit:
Élek, mert mosolygok, harcolok, mert szívem dobbanása hajt,
Mosolygok, mert élek, s míg szívem hajt, addig harcolok!♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése