Ma volt az a nap, amikor betöltöttem a 20. élet évemet. Még most sem tudom fel fogni, hogy már ennyi idősnek mondhatom magam, főleg, hogy kinézetre nem nézek ki ennyinek. Olyan hihetetlen ez az egész.. túlságosan is gyorsan telik az idő, annyira rohan, de miért? Mintha még tegnap lett volna, hogy megyek az oviba.. utána eljött az általános iskola ideje, majd a közép suli, és most.. most pedig már egy fiatal felnőttnek mondhatom magam. De közben annyi minden történt velem, rengeteg pofont kaptam, sokszor küldtek padlóra, de mindig felálltam, mert tudom hogy van pár olyan ember mellettem, akikre bármikor számíthatok. Nem siránkozok azok miatt, akik ellöktek maguktól, mert nem is voltam igazán fontos nekik, és ezt csak most láttam be, hogy akik már nincsenek az életemben, annak oka van. Talán azért, mert jön majd a helyükre valaki más, aki jobban tud majd értékelni, vagy mert csak ennyi ideig írta mellém őket a sors, sose lehet tudni. De azt tudom, hogy ezek ellenére, sose adtam fel. Igaz volt pár olyan helyzet, mikor iszonyúan magam alatt voltam, bár az még most is van néha, de erős vagyok és mindent kibírok, mert nem eshetek el, mert ez az élet örökös próbája, hogy fel e bírsz állni egy nagy pofon után.. Én mindig megtettem. Igaz, hogy rengeteg sebből vérzek, amik sosem fognak begyógyulni, de van néhány olyan ember, akik egy kicsit mindig enyhítenek a fájdalmamon, és így kibírok mindent, bármivel is álljak szembe.
Most is itt van a szülinapom, és rájöttem, hogy kik azok, akiknek tényleg jelentek valamit, hogy vették a fáradságot, és felköszöntöttek. Sajnos egy pár emberben most is csalódnom kellett, és még ők mondták magukat a barátaimnak, mikor ennyire sem voltak képesek. De legalább rájöttem arra, hogy kik azok, akik tényleg szeretnek engem.
Még egy olyan személy is felköszöntött, aki régen nagyon szeretett, bár most nem tudom, hogy mit érez irántam, de mégis gondolt rám, ha csak egy köszöntés erejéig is, de eszébe jutottam, és ez nekem nagyon sokat jelent, még ha ezt Ő nem is tudja, de én még mindig szeretem Őt, és azt hiszem, hogy ez sosem fog elmúlni.
Még is mi az élet? Egy olyan világ, ami tele van fájdalommal, csalódással, keserűséggel. De ugyan akkor szerepet kap a boldogság, a nevetés, az öröm is. Tudni kell nevetni, ugyan akkor sírni. Szembe kell nézzél a veszéllyel, még ha nincs is erőd. Nem szabad földre esned, mert akkor megsemmisülsz. Álld ki az élet örökös próbáját és meglátod, hogy rögtön rájössz arra, hogy mi is valójában az élet..!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése