Életérzés.

Néha nem értem az életet. Próbálok helyesen cselekedni, igaz néha nehezen megy, de mindig a legjobbat próbálom kihozni magamból. De még ez is kevésnek bizonyul, hisz olyan barátok hagytak el, kiktől nem ez vártam. Nem hittem, nem gondoltam volna, hogy ez egyszer meg fog történni. Még ma is azon gondolkodom, hogy hol ronthattuk el, hogy mikor kezdett megfakulni a barátságunk.. mikor kezdtek a szálak szét bomlani. Nap, mint nap eljátszok a gondolattal, hogy mi történhetett, de választ sehol sem találok. És ez az, ami leginkább fáj. Mert néha úgy érzem, hogy csak nekem fáj ennyire, hogy ami régen volt, az már nincs többé. Hiányzol. Hiányzik az a rengeteg beszélgetés, hülyülés, hajnalig beszélgetés.. és hiányzik az az ember, aki akkor voltam, amikor veled lehettem, hisz csak melletted mertem teljesen önmagam lenni, de te ennek mind véget vetettél.. mára már csak kételyeket hagytál bennem, és elérted azt, hogy meggyűlöljelek. De még ezek ellenére is fáj, szívemben olyan nagy űr keletkezett, amit senki mással nem tudok helyettesíteni, hisz az a hely neked volt fent tartva, de Te meguntad.. gondoltál egyet és kisétáltál az életemből.. végleg. De egy valamit mégis köszönhetek neked. Még pedig azt, hogy megmutattad az élet nem olyan, mint amilyennek elképzeltem kisgyermekként. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy bizony a terveink a viszályára is fordulhatnak. De hisz a kisebb pofonok által leszünk azzá, akiknek lennünk kell, és ez mind kell az élethez.. még ha ez bizony nehéznek is tűnik. Talán csak magunkra számíthatunk, de ezt az utat végig kell járjuk, mert az élet már csak így megy. Néha könnyebb, néha nehezebb.. van mikor nevetünk, és van olyan is, hogy könny szökik szemünkbe.. emberek vagyunk, és ezt mind el kell fogadjuk, mert ez az Élet társasjátéka és nekünk végig kell játszani, bármilyen nehéz is.